epiteszforum

Stroboszkóp és mozgó, tekergő csövekből előtörő fény-architectúra egy sötét teremben. Legutóbb a tavalyi velencei Építészeti Biennálén találkoztam -immár "testközelben"- Olafur Eliasson egyik installációjával. A 44 éves nemzetközileg ismert és elismert képzőművész legutóbb megvalósult munkája a válságból kilábalni tűnő Izland fővárosában, Reykjavíkban készült el, és ismét a fénnyel játszik.
A Harpa Koncert-és Konferencia Központ avató ünnepségsorozata 2011. május 4-én kezdődött, és augusztus 20-ig tart. Az épület különlegessége a kristályhálót idéző, a belső tér és a természet fényhatásainak megfelelően változó kaleidoszkóp-homlokzat, amelyet az izlandi-dán médiaművész, Olafur Eliasson és a házat tervező Henning Larsen Architects építészcsapata közösen álmodott meg.

Garbage City - Kairó külvárosában, megdöbbentő körülmények között, több méter magas hulladékhegyek között él kb. 60 ezer ember. A zabalin közösség a hulladék összeszedéséből és újrahasznosításából tartja fenn magát. Életkörülményeik javítása érdekében az Ukumbi és az A.P.E. (The Association for the Protection of the Environment) civil szervezetek közös együttműködésbe kezdtek egy új Oktatási Központ megépítésére. Az Ukumbi egy helsinki székhelyű civil szervezet, amely a szükséget szenvedő közösségek számára ajánlja fel építészeti szolgáltatásait. A TunaHAKI oktatási központ építészeti terveit Saija Hollmén, Jenni Reuter és Helena Sandman készítette.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki saját iskolai emlékei után a menza szót hallva nemigen tudott másra asszociálni, mint a zsíros, nehéz főzelékszagra (kantinszag), a "praktikus" eszcájgon megtelepedő gyanús rétegekre és foltokra, amiket már akkor is látni véltem, ha a mosogató igazán kitett magáért. Ja, és az abrosz. Nem tudom, hogy a foltos textil vagy a kopott viaszosvászon vette-e el a kedvem jobban az evéstől.

Persze nem tudhatom azt sem, hogy a dunaújvárosi főiskolai kollégiumok tövében üzemelő hajdani Főiskola Étterem is hasonló volt-e, egy biztos: akármilyen is volt, az már a múlté.  A négy éve bezárt menzát Campus Étterem néven nemrég újra megnyitották, új, piros ruhát kapott, bővítették és átszabták a belsejét. És láss csodát: bár a diákok az eltelt "menzátlan" évek óta mintha leszoktak volna az iskolai ebédlőhelyről, a felújított étterem egyre népszerűbb a városiak körében.

Én meg szívesen beugranék ide naponta egy ebédre.

Vezető tervező: Hartvig Lajos DLA, az építész tervezők Földes László és Gönczi Orsolya voltak. Mizsei Anett beszámolója és még több kép a Campus Étteremről pedig itt található.



Egy kis lazulás, hétvégére. Átadták a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kóstolóházát, amely új látványosságként a helyi pálinkafőzés hagyományait tárja elénk, kicsit a város gasztronómiai kínálatát is felturbózva.

Az első magyar pálinkafőzdét Báró Harruckern János osztrák kamarai tanácsos  alapította közel 300 éve, 1731-ben Gyulán. A Gyulai Pálinka Manufaktúra ennek a hagyományait próbálja megőrizni, persze már modern technológiát alkalmazva. A termek (kóstoló-, és termékbemutató terek) egyszerre 40-50 főt tudnak befogadni, akik a pálinkafőző mester vezetésével nemcsak végigkövethetik a gyümölcs útját a pálinkáig, de kóstolhatnak, vásárolnak is.

A Kóstolóház építész tervezője Nemes Roland volt, a hagyományokból építkező, kortárs szellemiségű belsőépítészeti kialakítás Lovas Cecília és Rothman Gabriella elképzeléseit tükrözi.

A hazai sík terepeken felhúzott alpesi házak, a műkőből gyártott oroszlános kapukkal és barokkos kovácsoltvas rácsokkal felcicomázott "kacsalábas paloták", a városi környezetbe illesztett "rusztikus" családi házak után eljött végre a mediterrán ideje is mifelénk, hurrá. Lassan akut nosztalgiát kezdhetünk érezni az oly sokat szidott sátortetős házak iránt is, az egységes utcaképről nem is beszélve. De mi van olyankor, ha az élet (és a vele együtt szükségszerűen pörgő elmúlás) alkalmanként megbontja egy-egy utca házsorát, nevezetesen foghíjtelek keletkezik, amire építeni kell és lehet? A tradiciók megőrzését az újnak és idegennek makacs ellenzésével összekeverő szemlélet nem kifejezetten magyar specialitás, sokkal inkább az emberi természet egy markáns jellemzője. Viszont ha néha-néha sikerül megugrani és átlépni saját árnyékunkat, abból  tanulni sohasem árthat.

Landskrona svéd kisváros hagyományos városszövetében egy karakteres fehér kubus tűnt fel, nagy szenzációt és vitákat keltve. A fiatal építész-páros, Johan Oscarson és Jonas Elding tervei alapján felépült házat Sterner Dóra, Svédországban élő magyar építész mutatja be, írásában egy kis bepillantást engedve a svéd építészeti szcénába is.

A már említett önmagunk árnyékának átlépését pedig leginkább ezek a sorok jellemezhetik:
Érdekes módon a ház létrejöttét nem utolsósorban a város nyugdíj előtt álló műemlékvédelmi igazgatójának köszönheti – ő beszélte rá ugyanis az illetékes politikusokat, hogy engedélyezzék a tervet, több építész kolléga nagy bosszúságára. Érvelése szerint a meglévő épített környezet értékes inspiráció forrása lehet, ennek azonban nem szabad az utánzásban kimerülnie. Az újonnan beillesztett épületnek saját korát kell tükröznie.

Én laknék ebben az utcában, ha a ház álom is marad :)

Balhé van Nyíregyházán, mégpedig egy szökőkút miatt. A biztosítékot -egyeseknél - már megint a hazai építésztársadalom egyik nagy öregjének, az etalonnak számító Kossuth- és Prima Primissima-díjas Bán Ferencnek sikerült kivernie Életfa nevű kompozíciójával - kérdés már csak az, hogy mi számít itt igazán botrányosnak?

Nyíregyházán, a százhúszezres szabolcsi megyeszékhelyen van egy szűk csoport, akik szűnni nem akaró gyűlölettel hergelik a helyieket a főtéren álló szökőkút ellen. A pár száz főt számláló „nem-tetszik” csoport különféle portálokon, internetes szavazásokkal és hozzászólásokkal tiltakozik a Bán Ferenc tervei alapján, szakmai zsűrik támogatásával készült, valóban nem mindennapi szobor elbontása, de legalábbis áthelyezése érdekében. A felelős vezetők bizonytalankodnak, a szakma hallgat, az alkotó megalázva. A kortárs művészet esete az utólag heccelőkkel - Garai Péter helyzetjelentése.

Elképzelhető, hogy lassan búcsút mondhatunk a hagyományos közvilágításnak? Ahogy az eddig használatos mesterséges fényforrásoktól haladunk az újabb megoldások és sztenderdek felé, lassan átformálódni látszik a városi közvilágítás is. Ez nemcsak azért érdekes, mert végre elkezdünk közelíteni a valós energiatakarékosság felé (bár ezt egyelőre még -némi képzavarral élve- látványos akciókkal is meg kell támogatni), hanem mert ennek jegyében egyre innovatívabb megoldások pattannak ki egyes dizájnerek fejéből.

Pallag Bálint ipari termék-, és formatervező Moholy-Nagy ösztöndíjasként egy hazai fényrendszer-gyártó támogatásával fejlesztette ki a felnyíló földkéreg metaforájára épülő fúziós köztéri alkotását, amelynek különlegességét - ülőpad funkcióján túl - a beépített, szoftverrel vezérelhető, mozgás érzékelésére működésbe lépő interaktív LED-mezők adják, amelyekkel szinte bármilyen vizuális hatás elérhető.

Az eredmény elképesztően látványos, aki nem hiszi, járjon utána.

P.S.: A pad vasárnapig még "élőben" is megtekinthető az Iparművészeti Múzeumban.
És egy video itt.

Egy újabb műemléki védelem alatt álló épület bővítése jut mára.
A Szabadság téri neobarokk magánpalotát 1901-ben építtette a bácskai gyáros és földbirtokos Dungyerszky család. A korabeli arisztokrácia kedvelt tervezője, az Andrássyak és Károlyiak által is foglalkoztatott szászországi Arthur Meinig tervei alapján megépült ház az államosítás után minisztériumi, majd irodai, szövetkezeti székház funkciót kapott - s talán már teljesen szükségtelen is megemlíteni, hogy ez építészeti szempontból milyen következményekkel járt.

Felújításakor a legnagyobb falatot a tetőtér beépítése jelentette: a hatósági előírásoknak és a megrendelő igényeinek egyszerre megfelelő truváj azonban sikeresnek bizonyult. A tetőtér beépítésénél a tervezők -a friss Ybl-díjas Nagy Csaba és kollégája, Pólus Károly - úgy találtak rá a legalkalmasabb megoldásra, mint az okos lány Mátyás király meséjében: üveg is, meg nem is – pala is meg nem is.

Hunsett Mill egy kis vízimalom az Ant folyó mellett, a Norfolk Broads Nemzeti Parkban. Az épület a molnár lakása volt egészen 1900-ig, amikor az elektromosság megjelenésével a szélkerekek egyszerre idejétmúlttá váltak.

Működésének beszüntetése után magántulajdonba került, lakóházként funkcionált, de továbbra is a helyi épített örökség fontos emlékeként tartották számon. A ház 20. századi történelme során számos átgondolatlan bővítést szenvedett el, amelyekkel a régi épület térrendszerének hiányosságait kívánták orvosolni. Végül a ház tulajdonosai úgy döntöttek, hogy az újabb toldozgatások helyett visszaállítják a 19. századi molnárház csinos arányait, és csupán az egyik oldalán bővítik egy új, egyszerű tömeggel.

A londoni ACME Architects vezető építészei, Friedrich Ludewig és Stefano Dal Piva a régi ház rekonstrukciója és az új épület energiahatékonysága mellett a táj ökológiai egyensúlyának helyreállítására, valamint az árvízvédelem megoldására is gondot fordítottak.

Bővebben itt.

A Paks főterén álló hajdani Erzsébet Szálló az 1840-es években épült, eredetileg szálloda és kaszinó kettőse üzemelt benne. A második világháborút követő államosítás aztán a város legjelentősebb klasszicista épületét viharvert sorsra juttatta: üzemi konyhától textiláruházig minden volt, csak önmaga nem. A '70-es években megejtett szerkezeti felújítás már erősen ráfért az épületre, ugyanakkor eltűntek az eredeti nyílászárók, az eredeti vakolat és belső festés, és az épület térszerkezetébe is durván belenyúltak. (pestiek, ki ne ismerné a hajdani IKV-s felújítások báját, például)
2006-ban aztán a város eladta az egészet a Paksi Atomerőműnek. Szerencsére.

Miután az erőmű saját vendégeinek színvonalas elszállásolását is meg kívánta oldani, magától értetődő volt az ikonikus épület felújíttatása. A szálló mellett korábban nyugdíjasházként működő épületet szintén átalakíttatták, itt kapott helyet a város felé is nyitott kávézó-cukrászda, és megépült egy új épületszárny is.

A főépület felújítását a Kern és Klenk Építésziroda (Klenk Csaba)jegyzi, az egykori nyugdíjasház átalakítása a Földes és Társai Építésziroda (Földes László)munkája, míg az új épületeket és egyben a három feladatrészt összefogó generáltervezői munka a Fejérdy és Bartók Építésziroda (Fejérdy Péter és Bartók István) nevéhez fűződik. Mindhárom épületrész belsőépítészeti munkáit Frank György készítette. Az együttesben színvonalas szálloda, wellness, kávézó és konferenciaterem kapott helyet.

Hogyan lehet egy klasszicista épülethez úgy hozzányúlni, hogy azzal a meglévő építészeti minőség ne csorbuljon, hanem gazdagodjon? Hát így.