Landskrona, családi ház - (c) www.epiteszforum.hu

A hazai sík terepeken felhúzott alpesi házak, a műkőből gyártott oroszlános kapukkal és barokkos kovácsoltvas rácsokkal felcicomázott "kacsalábas paloták", a városi környezetbe illesztett "rusztikus" családi házak után eljött végre a mediterrán ideje is mifelénk, hurrá. Lassan akut nosztalgiát kezdhetünk érezni az oly sokat szidott sátortetős házak iránt is, az egységes utcaképről nem is beszélve. De mi van olyankor, ha az élet (és a vele együtt szükségszerűen pörgő elmúlás) alkalmanként megbontja egy-egy utca házsorát, nevezetesen foghíjtelek keletkezik, amire építeni kell és lehet? A tradiciók megőrzését az újnak és idegennek makacs ellenzésével összekeverő szemlélet nem kifejezetten magyar specialitás, sokkal inkább az emberi természet egy markáns jellemzője. Viszont ha néha-néha sikerül megugrani és átlépni saját árnyékunkat, abból  tanulni sohasem árthat.

Landskrona svéd kisváros hagyományos városszövetében egy karakteres fehér kubus tűnt fel, nagy szenzációt és vitákat keltve. A fiatal építész-páros, Johan Oscarson és Jonas Elding tervei alapján felépült házat Sterner Dóra, Svédországban élő magyar építész mutatja be, írásában egy kis bepillantást engedve a svéd építészeti szcénába is.

A már említett önmagunk árnyékának átlépését pedig leginkább ezek a sorok jellemezhetik:
Érdekes módon a ház létrejöttét nem utolsósorban a város nyugdíj előtt álló műemlékvédelmi igazgatójának köszönheti – ő beszélte rá ugyanis az illetékes politikusokat, hogy engedélyezzék a tervet, több építész kolléga nagy bosszúságára. Érvelése szerint a meglévő épített környezet értékes inspiráció forrása lehet, ennek azonban nem szabad az utánzásban kimerülnie. Az újonnan beillesztett épületnek saját korát kell tükröznie.

Én laknék ebben az utcában, ha a ház álom is marad :)

Landskrona, családi ház - (c) www.epiteszforum.hu