epiteszforum

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki saját iskolai emlékei után a menza szót hallva nemigen tudott másra asszociálni, mint a zsíros, nehéz főzelékszagra (kantinszag), a "praktikus" eszcájgon megtelepedő gyanús rétegekre és foltokra, amiket már akkor is látni véltem, ha a mosogató igazán kitett magáért. Ja, és az abrosz. Nem tudom, hogy a foltos textil vagy a kopott viaszosvászon vette-e el a kedvem jobban az evéstől.

Persze nem tudhatom azt sem, hogy a dunaújvárosi főiskolai kollégiumok tövében üzemelő hajdani Főiskola Étterem is hasonló volt-e, egy biztos: akármilyen is volt, az már a múlté.  A négy éve bezárt menzát Campus Étterem néven nemrég újra megnyitották, új, piros ruhát kapott, bővítették és átszabták a belsejét. És láss csodát: bár a diákok az eltelt "menzátlan" évek óta mintha leszoktak volna az iskolai ebédlőhelyről, a felújított étterem egyre népszerűbb a városiak körében.

Én meg szívesen beugranék ide naponta egy ebédre.

Vezető tervező: Hartvig Lajos DLA, az építész tervezők Földes László és Gönczi Orsolya voltak. Mizsei Anett beszámolója és még több kép a Campus Étteremről pedig itt található.

Balhé van Nyíregyházán, mégpedig egy szökőkút miatt. A biztosítékot -egyeseknél - már megint a hazai építésztársadalom egyik nagy öregjének, az etalonnak számító Kossuth- és Prima Primissima-díjas Bán Ferencnek sikerült kivernie Életfa nevű kompozíciójával - kérdés már csak az, hogy mi számít itt igazán botrányosnak?

Nyíregyházán, a százhúszezres szabolcsi megyeszékhelyen van egy szűk csoport, akik szűnni nem akaró gyűlölettel hergelik a helyieket a főtéren álló szökőkút ellen. A pár száz főt számláló „nem-tetszik” csoport különféle portálokon, internetes szavazásokkal és hozzászólásokkal tiltakozik a Bán Ferenc tervei alapján, szakmai zsűrik támogatásával készült, valóban nem mindennapi szobor elbontása, de legalábbis áthelyezése érdekében. A felelős vezetők bizonytalankodnak, a szakma hallgat, az alkotó megalázva. A kortárs művészet esete az utólag heccelőkkel - Garai Péter helyzetjelentése.

Elképzelhető, hogy lassan búcsút mondhatunk a hagyományos közvilágításnak? Ahogy az eddig használatos mesterséges fényforrásoktól haladunk az újabb megoldások és sztenderdek felé, lassan átformálódni látszik a városi közvilágítás is. Ez nemcsak azért érdekes, mert végre elkezdünk közelíteni a valós energiatakarékosság felé (bár ezt egyelőre még -némi képzavarral élve- látványos akciókkal is meg kell támogatni), hanem mert ennek jegyében egyre innovatívabb megoldások pattannak ki egyes dizájnerek fejéből.

Pallag Bálint ipari termék-, és formatervező Moholy-Nagy ösztöndíjasként egy hazai fényrendszer-gyártó támogatásával fejlesztette ki a felnyíló földkéreg metaforájára épülő fúziós köztéri alkotását, amelynek különlegességét - ülőpad funkcióján túl - a beépített, szoftverrel vezérelhető, mozgás érzékelésére működésbe lépő interaktív LED-mezők adják, amelyekkel szinte bármilyen vizuális hatás elérhető.

Az eredmény elképesztően látványos, aki nem hiszi, járjon utána.

P.S.: A pad vasárnapig még "élőben" is megtekinthető az Iparművészeti Múzeumban.
És egy video itt.

Egy újabb műemléki védelem alatt álló épület bővítése jut mára.
A Szabadság téri neobarokk magánpalotát 1901-ben építtette a bácskai gyáros és földbirtokos Dungyerszky család. A korabeli arisztokrácia kedvelt tervezője, az Andrássyak és Károlyiak által is foglalkoztatott szászországi Arthur Meinig tervei alapján megépült ház az államosítás után minisztériumi, majd irodai, szövetkezeti székház funkciót kapott - s talán már teljesen szükségtelen is megemlíteni, hogy ez építészeti szempontból milyen következményekkel járt.

Felújításakor a legnagyobb falatot a tetőtér beépítése jelentette: a hatósági előírásoknak és a megrendelő igényeinek egyszerre megfelelő truváj azonban sikeresnek bizonyult. A tetőtér beépítésénél a tervezők -a friss Ybl-díjas Nagy Csaba és kollégája, Pólus Károly - úgy találtak rá a legalkalmasabb megoldásra, mint az okos lány Mátyás király meséjében: üveg is, meg nem is – pala is meg nem is.

Szolnokon egy hete adták át Közép-Európa leghosszabb gyalogoshídját. Az ünnepségen a hideg ellenére rengetegen gyűltek össze és várakoztak arra, hogy végre feljussanak és átsétálhassanak a város tüdejének számító Tiszaligetbe. Órákkal a sötétedés után pedig magától értetődő természetességgel kezdett el élni a híd: A tömeg elvonulása után sétáló párok, kisgyermekes családok, kutyások, biciklisek vették birtokba a terepet, és megjelentek az első kocogók is. A tiszavirágra emlékeztető híd érezhetően tetszett a rajta sétáló szolnokiaknak, legalábbis erre engedtek következtetni a lépten-nyomon elcsípett mondatok, beszédfoszlányok. Calatrava, akinek hatása erősen érződik a hídon (és az igazán nagyoktól tanulni sosem szégyen, különösen ha az ember még kitűnő tanítványként is vizsgázik) egyszer így fogalmazott: „Egy híd létesítése fontosabb  kulturális gesztus lehet, mint egy új múzeum nyitása, ugyanis a híd mindenki  számára – még a művészet iránt nem érdeklődők számára is – hozzáférhető. Egy műtárgy, mely nem csupán átalakítja a természetet, hanem egyben egyfajta rendet is teremt – ennél nincs hatásosabb.”
Ezt a műtárgyat - mert azt hiszem, okkal nevezhetjük annak- dr. Gajdos István vezetésével az A.D.U. Építészirodának valamint Pálossy Miklósnak, a Pont-Terv Zrt. mérnökének köszönhetjük. Igen, mi is köszönjük, és a szolnokiakkal együtt örülünk neki. Hidat építeni cool, jó és szép hidat tervezni ill. építeni meg még annál is jobb dolog. Az átadó eseményről és az első impresszióinkról pedig részletesebben itt számoltunk be.

Kevés megosztóbb dolog van a graffitinél. Míg egyesek a szívükhöz kapnak, és művelőit többéves börtönbüntetéssel sújtanák, mások új művészeti ágat látnak benne, amely újraértelmezi a városi teret. A műfaj üldözői hajlamosak eltekinteni attól, hogy különbséget tegyenek az öncélú firkálás,rongálás illetve a műfajt lassan a galériákba emelő művészi teljesítmény között, mely nem elvesz, de sokkal inkább hozzátesz a városi térhez. A portugál Alexandre Farto bontásra ítélt házfalaknak esik neki vésővel, fúróval, az eredményről pedig ki-ki döntse el, mit gondol. Nekem bejön.

És egy videó:

Nem tudom, ki hogy van vele, de én a holland városok, az ottani házak, térszervezés megismerése óta azt érzem, hogy itthon gyakran fölöslegesen nagy terekben élünk, fölöslegesen nagy méretekben gondolkodunk és építkezünk - ha építkezhetünk. Lépten-nyomon látom, hogy ha megadatik egy zsebkendőnyinél azért jóval nagyobb telek,  inkább szükségtelenül nagy házat húznak fel rá, természetesen a kert rovására. Egyedülálló városi ember persze könnyebben megelégszik harmincegynéhány négyzetméterrel is (meggyőződésem, hogy Pest szoba-konyháinak sem elsősorban a méretük a legnagyobb bajuk.) Van azonban a területfoglalásnak egy olyan véglete, ami után még a magam negyvenöt négyzetméterét is már-már luxusnak érzem: katt Tokió apró épületeire, Várhelyi Judit összeállításában.

Persze ebből is ki lehet hozni a lehető legjobbat, lásd a Klein Dytham Architecture (KDa) épületeit.

*Yoshiharu Tsukamoto: PET architecture

Update: Szent Eltvíz kommentjének is köszönhetően, eszembejutott még valami.

Lakóhajókkal, víziházakkal indítjuk útjára ezt a blogot. Boldogult hajógyáriszigetes korunkban - amikor a szerkesztőség még ott működött -, gyakran álltam meg a sziget mélyre húzódó déli öblét átszelő pontonhídon, és nézegettem egy, talán évtizedek óta ott dekkoló, lerobbant uszályon ringatózó építményt. Kormos volt és lepusztult, túl közel az irodaépületekhez, de mégis. Leültem vele szemben a pontonhídra, lábamat merészen kilógattam a víz fölé. Próbáltam felmérni, mennyire lehet mély a víz, arra az esetre, ha buliz viráglocsolás közben leendő otthonom váratlanul kissé erőteljesebben megbillenne. Áhhh, ebben azért én tudnék élni, gondoltam, és mindenféle vad ötleteim támadtak arról, hogy hogyan is lehetne Budapestet ilyen lakóhajókkal benépesíteni.

Aztán a kezem -képletesen- a Dunába lógott, én pedig felébredtem, és gyorsan visszamentem a dolgomra, és többet soha nem gondoltam lakóhajókra. Vagyishogy majdnem soha: tudniilik tegnap újra megcsapott a fíling, miután elolvastam a holland +31 Architects iroda alapítóival készült interjút.